RSS

Spartacus címkéhez tartozó bejegyzések

Spartacus: War of the Damned – 3. rész

spartacus_war_damned_banner

A történet elég nagy léptekben halad előre, nem várnak semmire hőseink, mint az előző két évadban, hanem egyből cselekednek. Az már más kérdés, hogy a város elfoglalása egy kicsit hirtelen jött, így nekem egy kicsit furcsa volt, hogy csak így lerohannak egy csomó ártatlannal teli várost. Leginkább Spartacus lepett meg-e téren, mert kicsit karakteridegen lépésnek éreztem, eddig minden ártatlant óvott, most meg ő parancsa taszítja őket a mélybe.

Látszik, hogy az írók több évadra terveztek még, hiszen a 3. részre már jutott árulás, ármánykodás és rómaiak elleni harc is. A látvány is egyre nagyobb méreteket ölt a sorozatban, persze csak a megfelelő keretek között. A még mindig véres jelenetekkel tarkított sorozat az utolsó évadjában tudja hozni a szinte, amit elvárnánk tőle, bár egyenlőre nem igazán rajzolódott ki előttem, hová is fogunk a 10. epizódra eljutni. Nyilvánvalóan a végső harchoz, de hogy addig mi lesz…

Hogy mi maradt a 2. évadból? A szörnyű Naevia, aki egyre jobban utálni valóvá válik. Mostani cselekedetei se voltak valami normálisak, így csak remélni lehet, hogy hamarosan feláldozzák őt az írók Spartacus csatáinak egyik oltárán. 7/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/04/20 hüvelyk Epizód, Sorozatkritika

 

Címkék:

Spartacus: War of the Damned – 1. rész

spartacus_war_damned_banner

Megkezdődött az utolsó évad. Ez a kezdés bizony tényleg belevágott a közepébe, hiszen Spartacust már nem csak százak, hanem tízezrek követik. Ugrottunk tehát egy kicsit az időben, bár pontosan nem tudjuk meg mennyit is. A látvány elsőrangú, mint eddig is. A lassítások és vérfröccsenések nagyon jól mutattak, így azzal semmi gondunk nem lehet. A történet is sokkal izgalmasabb, mint az előző évad kezdetekor, így ahhoz képest ez ezerszer jobb bevezetés volt.

A szereplők is mind visszatértek egy utolsó fordulóra. És bár nem halt meg senki fontos, így is letudtak egy remek epizódot tenni az asztalra. Talán még a végén rájönnek, hogy nem kell ahhoz főszereplő vére, hogy valamit élvezni lehessen. A látványra visszatérve, szerintem elég pazar, ahhoz képest, hogy mennyi pénzből készült az epizód. Nagyon jól kitudják használni a dolgokat.

A történet azért újat is hozott, de mindeközben elmondta mi történt eddig és azt is megtudhattuk apróbb bejátszásokkal, hogy lett Spartacus ilyen nagy sereg vezetője. Új szereplőkből sincs, hiány, bár csak Crassus került bemutatásra, a többiek a háttérben mutatkoztak csak meg. Már most látszik, hogy jó ellenfél lesz, mivel tiszteli a rabszolgavezért és nem becsüli le, mint a két fejetlen társa.

Magyar szinkronnal néztem és azt kell mondanom, hogy nem igazán jók a hangok. A régieket eltalálták, de a mostan behozott új karakterek szinte mind rossz szinkront kaptak. Talán Crassus nem. De a fiáé, az szörnyű.

Összességében jó kezdése egy remélhetőleg jó évadnak. 8/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/03/28 hüvelyk Premier, Sorozatkritika

 

Címkék:

Spartacus: Vengeance – vége az évadnak

Spartacus Vengeance

Nem írtam a kezdésről, de megvan rá az okom. Nagyon rossz lett. Az első pár epizód maga volt az unalom. A környezetváltozás nem tett jót a sorozatnak, de azt én már az előző évad finálénál is megmondtam. Az új Spartacust is csak lassan bírtam megszokni, de aztán megbékéltem vele. Aztán ahogy haladtunk az évad vége felé, újra nőni kezdett a színvonal, bár az 1. és az előzménysorozathoz igazán csak az utolsó 2 rész ért fel.

A nők intrikái se voltak már a régiek, bár be kell vallani még mindig a legjobb szereplőkhöz tartozott mind Lucretia, mind Ilithyia. Amit az utolsó részben műveltek hát az csodálatos volt. Kár, hogy mindketten halálukat lelték, de úgy érzem pont úgy, ahogyan azt elvárnánk tőlük. Glaber végre nagyobb szerephez jutott, de nálam nem tudott felérni Quintus Batiatus szintjére. Ashur viszont már annál inkább, hiszen olyan ellenszenvet váltott ki belőlem, amit még a sorozat egyik szereplője sem eddig.

Az új Naevia szörnyű, kár, hogy nem halt meg. Mira már sokkal szimpatikusabb volt és potenciált is láttam benne, persze őt megölték. Ki érti ezt? Crixus jóformán semmit sem csinált. Oenomaus se nagyon, bár a halála meglepett. Gannicus pedig hozta azt a szintet, amit megszokhattunk tőle, vele semmi bajom nincsen. Spartacus is még rendben van, bár nem nagyon tudom elképzelni, hogy ő több ezer embert vezessen, mikor 30 között sem bír rendet tenni.

A látvány mint eddig is, remek volt, bár az arénában játszódó csatákat nem tudták űberelni. Talán Seppia halála volt a legszebb, ha lehet ilyet mondani. Az meglepő volt és látványos. Kicsit félek az utolsó évadtól, bár már itt elkezdtek építkezni, szóval talán megtartják már a színvonalat és nem süllyednek újra a mélybe. Az biztos, hogy a finálékhoz nagyon értenek, így bízok benne, hogy nem a sorozatzárót fogják elb*szni.

Az évadnyitó 4/10, a záró epizód 10/10. Maga az évad, hát… Talán 7/10.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/03/16 hüvelyk Finálé, Sorozatkritika

 

Címkék:

Spartacus: Gods of the Arena – vége az évadnak

Spartacus Gods Of The Arena - Banner

Azt kell mondjam, hogy ha kezdetben nem is gondoltam azt, hogy ez az évad jobb lehet, mint az előző, de most már így vélem. Valahogy az egész történet összeszedettebb volt és merész. Pedig már az első évad is ugyanilyen volt, de erre még rá tudtak tenni. Ez egyrészt lehet azért, mert csak 6 részes volt a minisorozat és nem tudták töltelékszálakkal teletömni az epizódokat. Másrészt az új szereplőkkel és régiekkel olyan történetet alakíthattak ki, ami a jövőt nézve elég érdekesre sikeredett. És arról sem kell elfeledkezni, hogy a most megjelent új szereplők a későbbi történetben nem tértek vissza, így sokkal keményebben bánhattak velük, mint az első évadban, pedig ott is ment ám a nagy aprítás.

Hiányozni fog a Batiatus ház, hiszen valahogy az egész kisugárzása és jelenléte és az ott lakó szereplők remekek voltak. Lehet-e ezt még felülmúlni? Hát az mondom, hogy nem. A történet ha minden igaz helyszínt és főszereplőt vált, és nem hiszem, hogy ezt a színvonalat fent tudnák tartani. Reménykedek, hogy nem így lesz, de érzem.

Ettől függetlenül az évad nálam 10/10.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/03/02 hüvelyk Finálé, Sorozatkritika

 

Címkék:

Spartacus: Gods of the Arena 1. rész

Spartacus Gods Of The Arena - Banner

Az előzménysorozat. De jó hogy nem az 1. évad előtt néztem meg. Mivel az epizód mindjárt egy kis ismétléssel kezd, amit nem biztos, hogy áttekertem volna, ha ezt nézem meg elsőnek, és akkor bizony az 1. évad végkifejletét teljesen lelőtték volna. Maga az epizód jó volt. A színészek tényleg úgy néznek ki benne, mintha valóban fiatalabbak lennének, a történet ugyanolyan izgalmas és véres. A káromkodások se nagyon változtak.

Az új gladiátor is jónak tűnik, akárcsak a régi vagyis az 1. évados Doctore felesége is. Szerencsére figyeltek az írók és sok olyan szereplőt visszahoztak, akik szerepet játszanak majd a jövőben is. Jó volt nézni a mostani kapcsolataikat és a feltörni vágyó Batiatus házat. Az egész azonban tényleg megmaradt olyannak, amilyen eddig is volt, sőt talán még durvább lett. Ez mindjárt annak a fél fejnek is betudható, ami eléggé az elején beesik a kamera elé, valamit a meztelenséget is kicsivel többnek éreztem (mondjuk ez inkább a 2. epizódra igaz, majd ott részletesebben).

Eddig úgy néz ki, hogy egy nagyon jó 6 rész, vagyis inkább már csak 5 rész elé nézünk, ami ki fogja tölteni az 1. évad után hagyott űrt. 8/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/02/17 hüvelyk Premier, Sorozatkritika

 

Címkék:

Spartacus: Blood and Sand – vége az évadnak

Spartacus-Blood-Sand-banner-spartacus-blood-and-sand-17089409-800-100

Véget ért az első évad. Hát így visszagondolva, vegyes érzéseim vannak a sorozattal kapcsolatban. Persze nem volt rossz, amit láttam, de annyira kiemelkedő sem. Voltak benne jó pillanatok, de egyúttal hozott magával legalább ugyanennyi nekem nem tetszőt is. A szereplők szimpatikusak és jól alakítottak, így azokra nem lehet panaszunk. Magára az utolsó epizódra se lehet negatívat mondani, de azért van egy-két dolog, ami nem jött be itt sem.

Először is ez az egész állandó visszatekintés jó lett volna, ha nem lett volna ilyen sok belőle. Az első még elment, de aztán mikor már az 5. alkalommal megyünk vissza pár nappal korábbra, hát ott már kicsit untam a dolgot. Meg lehetett volna ezt máshogy is csinálni, de így se volt ezen kívül különösebb bajom. Maga a történet most ért el a nagy vérengzéshez, ami már Sura halála óta várható volt. Örömmel mondom, hogy pont olyan öldöklést kaptam, mint amit eleinte vártam volna.

Aki megérdemelte, az meg is halt. Szerencsére Ilithyia nem hagyta magát, így ő életben maradt. És még maradt arra is ideje, hogy a többieket a biztos halálba küldje. Naevia meg csak ennyivel megúszta, hogy Crixus szeretője volt? Hát én azt vártam, hogy a főnökasszony valami brutális módon megöleti. De hát kell neki a szerelmi szál a 2. évadban is. Doctore végre a sarkára állt, ezt is bejött. Batiatus halála pedig pontot tett az évad végére. Lucretia nem hiszem, hogy meghalt, ezt egyben remélem is, mert jó szereplő. Most nézem, hogy Lucy Lawless játszotta Xenát is, eddig észre sem vettem.

Az utolsó percek pont olyan jól voltak megkomponálva, mint ahogyan azt a sorozat nézője elvárná. A vér pedig csak folyt és folyt… Remélhetőleg az előzménysorozat is tartogat ugyanennyi izgalmat, mert ez egy jó sorozat, a hibái ellenére is. Ja, és most tudtuk meg Varro feleségét miért is kellett szolgaként behozni, köszönöm szépen ennyi elég is volt belőle. Nem igazán látok fantáziát a karakterében.

A finálé 9/10, az évad pedig 7,5/10.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/02/16 hüvelyk Finálé, Sorozatkritika

 

Címkék:

Spartacus: Blood and Sand 11-12. rész

Spartacus-Blood-Sand-banner-spartacus-blood-and-sand-17089409-800-100

Hol is kezdjem? Az biztos, hogy ez a két rész a nagy – nem, nem az a nagy leszámolás, ez egy kisebb nagy – leszámolás és a titkok kikerüléséről szólt. Mint mindig, most is nagyon jól lehetett szórakozni. Nem akarok hosszan szónokolni, mert már alig van olyan, ami nem hangozna önismétlésként. Úgyhogy egyből térjünk is rá a történetre. Batiatus tökösebb és fondorlatosabb, mint én azt eddig hittem volna. Engem is sikerült átvágni és végig szentül hittem, hogy a besúgás az valódi. Meg is lepődtem rendesen, mikor az egészről lehullott a lepel. Solonius halála végre hozott jó sok vért és izgalmat. Szerencse, hogy ebben a sorozatban egy kicsit merészebbek, mint az átlag és meg merik lépni a halált, nem drámáznak évekig egy-egy ügyön.

Lucretia terhessége nem igazán érdekel, lapozzunk. Ilithyia és a férje, akit elég ritkán látni, újra feltűnt. És itt is megmutatkozott az a merészség, amit az előbb írtam. Kiderült, hogy a nő megölte a barátnőjét, és az megvesztegetéshez vezetett, egészen jól beadagolták a dolgot. Spartacus szökni akar, másokat is bevonva, de előtte még Batiatus fejét akarja, amiért a felesége halálát okozta. Egy álom alapján oldotta meg a rejtélyt, természetesen. Mirát bírom, maradhat. Crixus és Naevia kapcsolata is szörnyű véget ért, vagy még fog. Tuti a nő meghal, a gladiátor meg Spartacushoz csatlakozva a Batiatus ház ellen fordul. Nem mintha nem lenne rossz ez a felvetés, de elég egyértelműnek néz ki. De ne legyen igazam.

Jó, jó mint eddig is. A szezonfináléban remélhetőleg még sok izgalmat végignézhetünk. Végignézhetek. Mindkét rész 7/10. Az meg, hogy Varro felesége is itt dolgozik, hát… nem igazán érdekel.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/02/13 hüvelyk Epizód, Sorozatkritika

 

Címkék: