RSS

Last Resort címkéhez tartozó bejegyzések

Last Resort – vége a sorozatnak

Véget ért a sorozat. Nagyon jól indult az biztos, és a vége is jó lett. Közte már nem igazán volt ilyen a helyzet, egy két momentum bejött, de azért több volt az, ami annyira nem. De maga az évadzáró, vagyis sorozatzáró. Ugye már elég régen elkaszálták, de sikeres tudtak még neki egy befejezést keríteni. Nem igazán vártam tőle túl sok mindent. Úgy kezdődött, és folytatódott is, mint az összes többi epizód. Csak több lövöldözéssel és még több árulással.

Az biztos, hogy ezzel a lázadós összevisszasággal sikeresen össze tudták zavarni a nézőket, és a nézők alatt magamat értem. Már mindenki mindenki ellen volt, két perc alatt változott a felállás, barátokból ellenségek lettek vagy fordítva. Tényleg követhetetlen. A Kínaiaknak meg semmi jelentőségük nem volt, csak a szigeten lévő férfi emlékeztetett bennünket, hogy még ők is a képben vannak. A USS Colorádóban történt események tudtak annyira izgalmasak lenni, mint az első epizódban, ez jó pont. Aztán lassan elérkezett a vége.

Egy montázzsal foglalták össze ki mit tett, kivel mi lett. Természetesen voltak, amiken látszott, hogy eredetileg nem ez volt a szándékuk, de sajnos át kellett írniuk. Ilyen például Christine 2. elrablásának feloldása. Szerencsére újra visszatérhetett Samhez, aki természetesen túlélte, hiszen őt csaj is várta, nem úgy mint Marcus Chaplin kapitányt, aki jó kapitányhoz méltóan a “hajójával” együtt halt meg. Kylie, mint az erős és független nő megtestesítője, nem tökölt és amint csak tudta, golyót repített az elnökbe. A többiek meg jól vannak, vagy nem…

A lezárás tetszett, bejött. Maga az epizód is többé-kevésbé. 8,5/10. És a sorozat? Hát az csak 7/10. Egy biztos. Ha lett volna season 2, nem néztem volna, ha marad ez a sok áruló van az árulók árulójai között szál.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/02/04 hüvelyk Epizód, Sorozatkritika

 

Címkék:

Last Resort 1×12

Az utolsó előtti rész már nem igen hasonlított ahhoz a jó, izgalmas első részre, melyet még szeptemberben láttam, láthattunk. A legtöbb dolgot, ami nem igazán tetszik, már kifejtettem az előző írásokban, így azokkal nem is igazán foglalkoznék. Vannak újabbak is. A szereplők lassan teljesen unszimpatikus kategóriába mennek át és ez leginkább a döntéseikhez köthető. Aztán az se nagyon jó, hogy a szigeten lévő társaság már 3 vagy talán 4 részre szakadt és ez eléggé bebonyolítja a helyzetet. A kinti világ történései zajlanak a legtisztábban és legérthetőbben, de ami a szigeten folyik. Káosz. És alig történik valami előrelépés ez ügyben is, már jó néhány epizóddal ezelőtt felvetültek ezek a bizonyos problémák, de még mindenki csak várja a megfelelő pillanatot. A Kínai szál teljesen érdektelen. A mostani cliffhanger pedig annyi izgalmat hozott, annyira várom az utolsó részt… hogy semennyire.

5/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/01/28 hüvelyk Epizód, Sorozatkritika

 

Címkék:

Last Resort 1×11

Ez se volt egy élvezetes 40 perc. Hogy miért? Először is már egy kicsit uncsi a “valakik támadnak, győzzük meg őket, hogy inkább hagyjanak békén” történet. Már nem tudom hányszor játszották el, de elég volt belőle. Értem én, hogy a kormány ellenük van és, hogy véget akarnak vetni az egésznek, de kitalálhatnak valami jobb dolgot is. Aztán Marcus Chaplin kapitány eddig se tartozott a szimpatikus karakterek közé, de lassan olyan idegesítő is lesz mellette, hogy egyszerűen nem bírom végignézni azokat a perceket, amiben ő is benne van. Aztán, természetesen most is foglalkoztunk az áruló szállal.

Pilar Cortez, ha így hívják, bár nem igazán emlékszem a nevére, bevallotta, hogy ő az áruló. Ez jó is volt meg minden, szimpatikus karakter, de azért mégis nem hagy nyugodni a dolog, hogy a nagyszerű kapitány úr csak úgy ennyiben hagyta a dolgot. Meg akarsz ölni? Elloptad a kulcsot? Egy csomó bonyodalmat okoztál, de sebaj, mostantól barátok leszünk. Aztán, ha már egy áruló kiesett, jött helyette 10, mert nélkülük nem lehet meglenni. Sőt talán már Sam is átállt a másik csapathoz. Hihetetlen, de a jó és érdekes perceket már megint Kylie kapta, kíváncsi vagyok mi sül ki a dologból.

6/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/01/22 hüvelyk Epizód, Sorozatkritika

 

Címkék:

Last Resort 1×10

Christine megmentéséről, valamint a Kínával való összefogásról szólt az epizód, de igazából nem nagyon tudok mit hozzáfűzni az egészhez. Unalmas volt, persze voltak benne jó részek, de úgy együttvéve nem igazán lehet jóra értékelni. Kylie szála egyre érdekesebb, alig várom mi kerekedik ki belőle. De ami a szigeten történik, egyre rosszabb. A mellékszereplőkkel vagy lehet ők is főszereplők, na mind egy, de a banneren látható 9 emberből hárommal nem igazán tudnak mihez kezdeni.

Ja és mint már az egyik előző írásban is említettem, miért kell mindig egy áruló? Hiszen most is volt. Mindenki önmagának dolgozik, és így lassan mindenki mást akar. Idegesítő, hogy újra elraboltatták a nőt, mikor épp most szabadították ki. És még éppen meg akartam ezért dicsérni az írókat, hogy nem húzták ezer évig a szálat, de hát így belevinni egy újba…

6/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/01/20 hüvelyk Epizód, Sorozatkritika

 

Címkék:

Last Resort 1×09

Az előző rész maga volt az unalom, így nem igazán vártam a mostani epizódot. Még 40 perc, amit feleslegesen fecsérlek rá. Nem így lett, ha nem is tökéletes, de egy elég jó részt kaptunk. A látogatókat foglyul ejtik a terroristák, majd lövöldöznek és követelőznek. Ez mondjuk már elég megszokott dolog, nem csak itt, de jó pár sorozatban eljátszották már ezt. Itt azonban azért más a helyzet, mert én végig úgy hittem random behozott szereplők halnak majd meg, de hál istennek nem így lett. Persze abból hullott el a legtöbb, de egy olyan karaktert is találat ért, akiről nem is gondoltam volt. Paul Wells meghalt. Jó, nem volt csak mellékszereplő, de azért így is meglepett a dolog. Csak most kezdett igazán kibontakozni.

Christinet pedig elrabolták. Szegény nőnek már elege lehet. Ez azonban azt is jelenti, hogy a Kylieval alakított párosa felbomlik. Remélem tudnak nekik külön-külön is jó feladatot adni, jó történetet írni. Marcus Chaplin még mindig nem szimpatikus, szerencse, hogy van Sam Kendal, aki ellensúlyozni tudja őt. A visszaemlékezés pedig nem jött be, nem is volt akkora hatása, mint amit szerintem elvártak volna az írók tőle. Még 4 rész van hátra a sorozatból, remélhetőleg addig még valami jót ki tudnak hozni az egészből és nem unalmas üresjáratokat fogunk nézni hosszú perceken keresztül.

7/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/12/26 hüvelyk Epizód, Sorozatkritika

 

Címkék:

Last Resort 1×08

Az előző epizód sem volt valami nagy durranás, de ez még azt is alulmúlta. Nem értem miért kell bele egy ilyen semmirekellő ügy. Időhúzás maximum, mert, hogy semmi érdekes nem volt benne, az biztos. Bíróságot állítani és megvitatni egy állítólagos megerőszakolást. Tudom, be kell mutatni a szigeten lévőket és az ő problémáikat is, de menne ez jobban is.

A szigeten folyik az áruló kutatása, de ez se jut nagy eredményre. Szép a táj és igazából ennyi ami megmaradt bennem. A két csaj még mindig szimpatikus és jó párost alkot, remélhetőleg valami hasznosat is fognak tenni a hallgatózáson kívül. Vannak szereplők, akiknek nem nagyon látom egyenlőre túl sok értelmét, csak lézengenek. Ilyen például a francia nő, meg a Dollhouse csaj. Néha feltűnnek, mondanak pár mondatot, de legtöbbször csak nézelődnek.

Mélypont. 5/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/12/25 hüvelyk Epizód, Sorozatkritika

 

Címkék:

Last Resort 1×07

Hát ez a rész valahogy nem jött be. A történet unalmas volt, a szereplők se voltak valami aktívak, némelyiknek alig jutott valami kevés szöveg. Lehet nem kellett volna kijelentenem a múltkor, hogy az évad legjobb újoncsorozata? Mert most ezt bizony nem így gondolom. Igazából az a legnagyobb problémám, hogy mindig van valaki akit árulónak kiáltanak ki és utána megy a nyomozás. A mostani már vagy a 3. áruló, és sajnálatosan épp azt az embert szúrták ki a készítők, aki mostanában a legszimpatikusabbá lépett elő.

A bombás nőt nem nagyon értem, miért is került ilyen helyzetbe. Az epizód végén lévő kínzást és drogra szoktatást se tetszett. Talán az egyetlen olyan szál, ami jó volt, az a két nő titkos munkálkodása, hogy segítsenek a szigeten “ragadtakon.” Mindkét nő szimpatikus, és a szőke sem az az ártatlan bárány, mint aminek elsőre látszik. Ezért jár a legnagyobb  köszönet az íróknak, hogy nem ragadtak le a buta, szőke nőnél, hanem egy fondorlatos és okos karaktert írtak.

Középszer. 5/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/11/26 hüvelyk Epizód, Sorozatkritika

 

Címkék: