RSS

július 2013 havi bejegyzések

Ray Bradbury – Fahrenheit 451 és más történetek

Elég sok könyv van, amit úgy veszek meg ,hogy fogalmam sincs miről szólnak. Így történt most is, csak annyit tudtam, hogy van benne egy kisregény és jó pár novella. A borítója fogott meg, majd miután kiolvastam a könyvet, az kell mondanom a tartalom is nagyon jó. A Fahrenheit 451 című írás nagyon jól indul, bár az író stílusát szoknom kellett, mert ez az első könyv, amit tőle olvasok. Jól lefesti a világot és elég mély gondolatokat ültet bele a történetbe. Sajnos a végére elfogy a jóság és egy szimpla történetlezárást kapunk, ami nem igazán fogott meg. Az R, mint Rakéta nagyon bejött és legszívesebben még olvastam volna tovább, sajnálom, hogy nem hosszabb. A többiről nem írnék, mert azokról sincs túl sok mondanivalóm, jók és ennyi.

Mindenkinek ajánlani tudom. 8/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/07/07 hüvelyk Könyvkritika

 

Kondor Vilmos – Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes

Nem szoktam magyar szerzőktől olvasni, nem mintha ez valami fogadalom lenne, egyszerűen csak nem igazán tetszik a repertoár, amit a kiadók elénk tárnak, pedig biztos vannak remek írók hazánkban is. Úgy döntöttem, hogy megpróbálok szerencsét próbálni Kondor Vilmossal és a novelláskötetével, hátha bejön és akkor jöhet a sorozat is. Nem tudom eldönteni, hogy jó ötlet volt-e ezzel kezdeni, mert nem jött be igazán. Persze nem volt annyira rossz sem, csak lassú és némelyik novella eléggé unalmas.

Az író stílusa tetszik és Gordon Zsigmond karaktere is szimpatikus, inkább csak a történetek tartalmában volt némi kifogásolnivalóm. 6 rövidebb írást olvashatunk el a kötetben, amiből talán jó ha kettő jött be úgy igazán. Elég hétköznapiak az ügyek és minden fordulattól mentesek, így nem igazán tudott lekötni.

Talán a két utolsó novella volt a legjobb, a többi közepes. Most egy ideig lekerül a további Kondor Vilmos olvasás a listámról, de azért tervben marad a sorozat. 6/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/07/07 hüvelyk Könyvkritika

 

Marie Lu – Prodigy

Az első kötet eléggé tetszett, így a folytatásra is vevő voltam. Szerencsére nem csalódtam, hiszen a történet olyan irányban haladt tovább, ami fel tudta frissíteni az írónő által lefestett világot. A szereplők, főleg a két főszereplő nagyon szimpatikus, így simán és gyorsan megy az olvasás. Az Első halála egy kicsit túl gyorsan jött és kidolgozatlannak éreztem, jobb lett volna, ha megtudjuk, hogyan és miért halt meg. Az elmondom, hogy én nem olvastam a borító hátoldalán lévő szöveget, nem is szoktam, így teljesen ismeretlen volt előttem a könyv irányvonala, de sajnos az nagyon előrelátható volt még így is, hogy az új Első nem rossz ember.

Aztán ami még nem jött be, az June és a testvére kapcsolatának állandó felemlegetése. Az első kötet is nagyban épült erre, de most úgy éreztem túlságosan is bele van erőszakolva a történésekbe Metias. A többi teljesen rendben volt, a végkifejlet is bejött és a fordulat is, úgyhogy kíváncsian várom a befejező részt. Néhol azért eléggé hasonlít Az éhezők vidaalához, ezt leginkább a “nép téged azonosít a forradalmommal és a változással” féle kormánymegdöntő irányban érezni, de ettől még jó könyv.

8,5/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/07/07 hüvelyk Könyvkritika

 

L. J. Smith – Vámpírnaplók 8. – A vadászok: Fantom

A Visszatérés trilógia rossz volt. Olvashatatlan. Aztán jött egy újabb korszak, egy újabb trilógia, mely A vadászok címet viseli. Ráadásul már nem is L. J. Smith az író, hanem valaki névtelen egyén. Így lehet az, hogy én nagyon vártam már ezt a kötetet, mert úgy éreztem, hogy ezzel majd sikerül visszarázódni a korábbi, első négy részen át tartó élvezetesebb olvasásba. Szerencsére ez meg is történt, hiszen a kötet egyszerű lett, érthető és tökéletesen szórakoztató.

Eltűntek a zavaró tényezők, a rókadémonok, a japán öregasszonyok, a sötét dimenzió is sokkal elfogadhatóbb, mint korábban, és végre valahára megszabadultunk az idegesítő gondolatban beszélgetéstől, Elena semmire se jó szárnyaitól és még sorolhatnám. Ezek mind mind pozitívumok. Egyszerűen felszabadító érzés volt ezt olvasni a sok hülyeség után, ami a 5-6-7. kötet során összegyűlt a TVD univerzumában.

Elena és barátai visszatértek a 3(!). kötet utáni állapotban, tehát Elena sosem halt meg, így vissza sem tudott térni. Kijárták a gimit, még ha ők nem is emlékszenek erre az életükre és most alig várják, hogy főiskolára menjenek. El sem tudom mondani, milyen jó hatással volt ez a letisztultság a történetre. Régi karaktere tértek vissza, és minden visszakerült a normális kerékvágásba. Aztán feltűnik a Fantom, akinek érkezését mindig valami módon előre jelzi a természet. Pl.: Bonnie kezén a vér úgy csurog le, hogy a következő áldozat nevét formázza. Ez egy jó ötlet volt és érdekes.

A Fantom a szereplők féltékenységeiből, érzéseiből táplálkozik, így olyan tények kerülnek kimondásra, amiket az olvasó is érez. Újfent Bonnie a példa, mikor magában jól kiosztja Elenát, hogy milyen álszent és, hogy kit érdekel már a szerelmi élete. Tehát a főellenség jó, a karakterek alakulóban vannak, a történések pedig 1-2 kivétellel már teljesen rendben voltak. Semmi kicsapongás, egyenes, könnyű irányvezetés. Látszik az író tudta merre akar haladni és hova fog kifutni a végkifejlet.

A szerelmi háromszög még mindig zavaró néha, de már nem annyira súlyos, mint eddig. Damon is visszatért a halálból egy egész furcsa módon, és bár kicsit zavart az erőltetett újraéledése, nem volt vele komolyabb gondom. Nyárra jó kis olvasmány, előtudás azért szükséges, bár inkább olvasd így, hogy megkíméld magad a Visszatérés fájdalmas betűitől. 7/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/07/04 hüvelyk Könyvkritika

 

J. K. Rowling – Átmeneti üresedés

A Harry Potter után Rowling egy komolyabb könyvet írt, melytől talán első látásra én is egy kis Harry Potter beütést vártam, azonban teljesen mást kaptam. Nem is titkolom, hogy csalódtam az elején, így közel 120 oldal után jó pár (4-5) hónapra száműztem a kötetet. Nem igazán volt kedvem újra elővenni, mert túl száraznak és töménynek tartottam. Aztán unalmas perceimben újra nekileselkedtem a megmarad több száz oldalnak és másnapra már végeztem is vele, annyira berántott.

A karakterek elég jól kidolgozottak, bár az kicsit furcsa, hogy mindenkinek van valami egyéni tulajdonsága, amivel bele lehet vonni őket a történetbe. Nem igazán szeretnék rá komolyabban kitérni, mert ha kíváncsi rá valaki, úgyis utána fog nézni máshol is a történetnek. A lényeg az, hogy bár a politikai szövegek és hivatallal kapcsolatos történések eléggé untatóan hatottak rám, minden más tetszett. A vége meglepő volt és olyan hirtelen jött, hogy ledöbbentem egy pillanatra, de így visszagondolva ez volt a helyes befejezés.

Szóval én ajánlom mindenkinek, mert tényleg elég érdekes könyv. 8/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/07/04 hüvelyk Könyvkritika