RSS

május 2013 havi bejegyzések

Asylum (9.) – Megacápa az óriáskrokodil ellen

A Gyilkos cápa vs. óriáspolip című szuperbéna szörnyfilm folytatódik, hiszen a cápa mégsem halt meg, mint eddig azt hitték Amerika lakosai és tudósai, hiszen a modern tudomány képtelen arra, hogy egy több száz méteres cápát észrevegyen az óceánban, főleg úgy, hogy hobbiként mindent lerombol, amit csak tud. Persze ellensége is akad, hiszen rögtön a film elején egy jó hat méter magas lyukból kimászik egy, legalább kétszer akkora őskrokodil. Jó pár munkást összenyom, majd szörnyű látvány közepette elindul, hogy utat keressen az óceánhoz.

Közben megismerhetjük a két főhőst is. Az egyik, egy fekete fickó, aki barátnőjével együtt egy hadihajón szolgál és azon hangok segítségével teszteli egy cápa reakcióit. Aztán jön a megacápa és megbolygatja gondtalan kis napjait. A csaja meg is hal, ő az egyetlen áldozat az első lökésnek, halálát valószínűleg egy pokróc okozta. Könnyes búcsút veszünk tőle, majd elsüllyed a hajó, miközben a cápa átrepül felette és rácsap a fedélzetre. Aztán tükrözik a jelenetet, hogy a másik oldalról is rácsapjon egyet költségmentesen.

A hajó süllyedése közben a fekete srác búvárruhát vesz fel nagy nyugodtan, majd kiúszik a roncsból, szinte teljesen megegyezően, ahogyan a Titanic 2 egyik főszereplője is teszi azt. A másik főszereplő egy gagyi Indiana Jones másolat, akit egy magassarkúban dzsungelt járó nő keres fel, hogy tájékoztassa őt a helyzetről. A csaj véletlenül rááll a krokodil fejére(!) és az megeszi. Aztán bénábbnál béna ötletekkel akarják kiiktatni az őslényeket. Majd át is vesznek pár jelenetet az első részből, aztán újabb zúzás következik jól hangú nevű városokban és a tengerekben.

Persze mindezt mindenki rezzenéstelen arccal követi és az aggódás legcsekélyebb jele sem látszik az arcukon még akkor sem, mikor egy egész város pusztul el az állatoktól. A film két kulcsjelenetet is tartalmaz, hiszen a cápa, mint eddig most is kiugrik a vízből, de most nem repülőt, hanem egy tengeralattjárót kap el, ami éppen a víz felszínén pihen, majd egy másikat lenyel. Ti is látjátok ennek a valóságalapját? Aztán kérnek egy kis ívkisülést a szereplők a lények elpusztítására, de úgy, hogy az embert az hinné, csak valami gyorsétterembe szóltak be, mert éhesek, az ívkisülés pedig valami új kaja az amerikai piacon.

A krokodilnak tojásai is vannak, rögtön ki is kelnek. Sajnos nem élvezhetik az életet sokáig, mert egy gömböt leeresztve a víz alatti vulkánba berobbantják azt és minden őslény elpusztul. Csoda, hogy a kormány eddig még nem vetette be ezt a módszert és dobálnak meg minket vacak, furcsa és semmire sem hasznos gömbökkel, amikkel nagyobbat lehet robbantani, mint egy atomfegyverrel.

A színészek most is zseniálisak, egy percre nem mutatják jelét, hogy értenének a hivatásukhoz. A CGI most is borzalmas, bár egy kicsit jobban néz ki, mint az előző részben. A film nem ajánlott senkinek, mert unalmas és értelmetlen. 1/10, úgyhogy csak óvatosan a megtekintéssel.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/05/28 hüvelyk Filmkritika

 

Címkék:

Parks and Recreation – vége a 4. évadnak

parks-and-recreation-banner-88583A Városfejlesztési osztály egy jó sorozat. Egy nagyon jó vígjátéksorozat. Eleinte nem mertem belenézni, mert úgy gondoltam túl másolná a The Office elemeit. Aztán most, hogy véget ért az eredeti széria, úgy gondolom bepróbálom az első epizódot, hiszen úgy ahogyan, de egy testvérsorozatról van szól. Aztán napok alatt lepörgött a szemem előtt az első négy évad és arra jöttem rá, hogy ez talán még jobb és viccesebb is, mint a papírvállalat. Az is jó volt, de mostanra már elvesztette a frissességét.

A Parks and Recreation 4. évada már nem csak a parkokról szólt, hiszen választáson indult Leslie Knope és meg is nyerte azt. Ezt a szálat néha nagyon jónak és néha csak közepesnek éreztem. A sok vígjátékkal ellentétben, amiket nézek és amikről olvashattok is a blogon néha napján, ez meg tud nevettetni és nem csak elmosolyodom, mint az Agymenőkön, vagy az Így jártam anyátokkal egy-egy jobb jelenetén.

Persze ez leginkább a remek karaktereken és a színészeken múlik, hiszen mind nagyon jók és tényleg folyamatosan frissen tudják tartani a szerepüket, nem pedig ugyanazokat a poénokat lövik el, mint a Két pasi és egy kicsiben. Eddig nem ismertem Amy Poehlert, de most nagyon megszerettem, mert egyszerre naiv, aranyos, mégis inkább távolságot tartanál tőle. Rashida Jones a The Office szereplőgárdáját erősítette egy évig, majd főszerelő lett itt és azt kell mondjam eleinte nem tudtam elképzelni, hogy tudnak egy nővért a városházán tartani, de sikerült és teljes értékű csapattag lett.

Egy szó mint száz, egyenlőre még nem írom le, hogy a legjobb most futó vígjátéksorozat, hiszen az 5. évadot, vagyis a most véget ért szezont még nem láttam és nem akarom hasonlítgatni a többivel (már megtettem feljebb amúgy is). Az évadra egy 9/10-et adok, de eddig is sorozat nálam 10/10.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/05/27 hüvelyk Finálé, Sorozatkritika

 

Címkék:

Asylum (8.) – 8213: Gacy House

Vagyis Paranormal Entity 2. Be kell vallanom csak azért néztem meg, mert olvastam egy elég pozitív kritikát róla (10-ből 8 pontra értékelték  [WTF]) és úgy gondoltam, akkor belenézek, hátra megtalálom az egyik jó (legalábbis értékelhető) Asylum filmet. Azt kell mondjam, hogy ez jó lett. Persze nem szuper jó és 8 pontot semmiképpen sem érdemel meg, de azért kiemelkedett ez eddig látottak közül. Kézikamerás, szóval azért nem hoz magával túl sok újdonságot, de azért élvezhető a mű.

Itt már jóval kihasználtabbak a szokásos elemek és az egész történet izgalmasabb és érdekesebb, mint a Paranormal Entity esetében volt. Ez már rögtön +2 pont. A szereplők a szokásos színvonalat hozzák, volt aki idegesített és volt, akit megkedveltem (+0,5). Aztán az is bejött, hogy a film alapja, vagyis a gyerekgyilkos Gacy valóban létező személy volt, így kicsit hatásosabb a történet (+1,5). Persze az elején itt is megmondják hányan halak meg, de ez most nem igazán okozott gondot.

Voltak benne béna részletek, jelenetek és kiszámítható dolgok, de azért jóval jobb volt, mint az eddig véleményezett 7 film együttvéve. Tudom, lehet túlértékelem, de én most örülök, hogy egy Asylum filmről pozitívan is tudok nyilatkozni. Persze aki nem szereti a háttérben megmozdul egy ajtó féle horrorokat, annak úgyse fog bejönni a film, de aki kedvelte a Parajelenségek valamelyik részét, vagy egyéb hasonló filmeket, annak ajánlom.

Az események elég gyakoriak és nem húzzák olyan sokáig az elejét, mint máshol (+1). Kevés CGI van a filmben (+1), ami szerencse, mert úgy veszem észre általában az és a rá épített történet miatt lesz a rossznál is rosszabb egy produkciójuk. Értékelni ezt már jóval többre lehet, mint az eddigieket, így egy 6/10 pontot kap tőlem, ami kisebb csodaként könyvelhető el. Van egy olyan érzésem, hogy még jó pár Asylum horrort megnézek és a szörnyfilmeket mellőzöm kicsit.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/05/27 hüvelyk Filmkritika

 

Címkék:

Two and a Half Men – vége a 10. évadnak

Ez az évad sem hozott több újdonságot összességében, mint a 9., bár az Alan és Lyndsey szakítás elég meglepő és furcsa döntés volt, hiszen én mindig úgy éreztem bármi történjék ők ketten örökre együtt maradnak. Túl bírták élni, azt, hogy leégett Lyndsey háza, aztán hirtelen és silány(?) indokkal szétválasztják őket. Walden még mindig a szerelmet keresi, szóval vele sem történt semmi előre lépés. Az összes barátnőjére az hiszem, hogy most akkor megtalálta az igazit, de aztán mindig továbblép.

Angus T. Jones elhagyja a sorozatot és már csak vendégszereplősködni fog a 11. szezonban. Nem igazán meglepő a döntés, hiszen már most se nagyon csinált semmit és már maga a karakter is inkább fárasztó, mint vicces. A búcsúja elég szép volt, végre kaptak normális jeleneteket Jon Cryerrel, olyanokat amik nem csak a poénra voltak kiélezve.

Hilary Duff és Marilu Henner vendégszerepeltek az epizódban, bár előbbinek nem igazán jutott túl sok szerep. De utóbbi elég szimpatikus és jó volt, így nem bánnám, ha maradna még. Mellesleg az évad elég szép kis listát tudhat magáénak, hiszen sok korábbi szereplő tért vissza 1-1 részre, akikből sokkal többet kéne látnunk, mert néha kicsit leül a történet.

Remélhetőleg a 11. évadban sikerül egy kicsit felfrissíteniük a dolgokat, mert azért idén is Alan elköltöztethetetlenségére épült a poénos és viccek 60%-a. Berta és Rose kaphatna több szerepet például. Az epizód egy 7/10. Maga az évad eggyel jobb 8/10, bár nem kéne már sokáig húzni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/05/27 hüvelyk Finálé, Sorozatkritika

 

Címkék:

Game of Thrones

Sok jót hallani a sorozatról mostanában és korábban is, úgyhogy én sem hagyhattam ki a Trónok harcát. A könyveket nem olvastam és úgy érzem nem is fogom, pedig elég érdekes az alapötlet és az általam látott epizódok történetével nem igazán van bajom. Mert, hogy azzal a sok emberrel ellentétben, akik ódákat zengenek a Trónok harcáról, én nem vagyok oda érte, sőt a 3. évad 4. része után abba is hagytam. Tudom, a vége elég meglepő volt, de összesen annyi is tetszett az egészben.
Nekem túl vontatott és bár tény, hogy nagyszerű színészek játszanak benne, de valahol nagyon untató a sok semmittevés. Ezt most úgy értem, hogy az 1. évad első része óta nem igazán haladunk túl sokat előre. Valaki meghalt, mindenki menekül és mindenkit az a cél éltet, hogy legyőzze az összes többi trónbitorlót. Az első két évadot egyben néztem meg, és már akkor sem éreztem azt, hogy ez engem túlzottan érdekelne, de maradtam a 3. évvadra is.
Aztán mikor már 2x aludtam bele egy-egy epizódba úgy véltem itt az ideje abbahagyni. Ez a sorozat tényleg jó, de csak a színészek miatt, mert a történet lassúsága engem untat. A sok szereplőt megjegyezni se nagyon lehet, vannak vagy 20-an és abból jó ha 3-at kedvelek. Majd egyszer folytatom, ha lesz hozzá kedvem, de gondoltam leírom, hogy lássa az internet, van olyan ember, aki nem igazán kedveli a Trónok harcát.

Az eddig látottakra 5/10 a pontozásom, több semmiképpen sem.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/05/26 hüvelyk Sorozatkritika

 

Címkék:

Asylum (7.) – Világok harca 2.: Második hullám

Nem, nem a Tom Cruise féle Világok harca folytatása készült el, hanem az abból hasznot húzni akaró Asylum stúdió, magyarul a Világok harca – Az invázió címet viselő másolat második része. Sajnos az első részhez még nem volt szerencsém, de ami késik nem múlik. A szupermozit viszont láttam és szeretem is, úgyhogy összehasonlítási alapom megvan. És azt kell mondjam, hogy ez megint egy szar film. Milyen meglepő, nem?

Mi újat is tudnék mondani, amit eddig még nem szajkóztam? Az effektek még mindig olyanok mint a 90-es évek közepén lévő tv sorozatokban, sőt néha még rosszabbak. A színészek nem valami jók, a történet pedig elég értelmetlen és értékelhetetlen. De ez minden Asylum filmre igaz. Itt is van hülyeség szép számmal, hiszen az űrlényeknek arra például van megfelelő technikájuk, hogy a Marson létre tudjanak hozni egy Földi légkört szimuláló üvegburkot, de arra már nincs, hogy saját magukat megvédjék 10-12 vadászgéptől.

Igen, az űrben vannak a vadászgépek, arról nem is beszélve, hogy még Fekete lyukon át időt is utaztak. Az nem is érdekes, hogy a film felénél bejelentik, hogy a tankban csak negyedig van az üzemanyag, mert így is simán visszarepülnek a Földre, de előtte még legyőzik a Marson lévő űrlényegységet. Aztán ha egy ismeretlen, beteg férfi adna egy ampullát a saját fertőzött vérével, és haldoklón azt mondja segít megkeresni a fiadat, akkor te is beadnád magadnak a vírust, ugye? Egyértelmű a válasz: Hát persze minden idegenben megbízom, és minden halálos vírust beadatok magamnak.

Természetesen a főszereplő még a halálos vírust is legyőzi, hogy a film végén újra könnyes szemmel, meghatóan magához tudja ölelni fiát. Cliffhanger is van, hiszen az utolsó másodpercekben kiderül, hogy jön a harmadik hullám. Ajánlom, hogy filmben már ne jöjjenek, elég ennyi szenvedés is nekünk.

Tehát, (1.) a film nagyon rossz és ha csukott szemmel nézném, akkor is az maradna, (2.) ajánlani csak a börtönök filmklubjának tudom és (3.) ha túlélted ezt a 80 percet, hős vagy. 0,5/10

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2013/05/26 hüvelyk Filmkritika

 

Címkék:

Asylum (6.) – A 18 éves szűz

Hát igen, az Asylum nem csak a CGI remekműveket gyárt, hanem vígjátékokat is. Természetesen most sem olyan eredeti az alapötlete a filmnek, hiszen többek között már az Amerikai pite filmsorozat is feldolgozta már jó pár epizódban. Itt persze fordított a helyzet és egy csaj akarja elveszteni a szüzességét, az már más kérdés, hogy mennyire sikeresen. Őszintén mondom, hogy ez már nem olyan rossz, mint azok a filmjeik, melyekben minden ok nélkül dínók és egyéb bénán kivitelezett őskori lények bukkannak fel. Ha egy kicsivel több pénzt és gondot fordítanak rá, még a közepes kategóriában is megütné a felső szintet.

A színészek átlagosak, de ide nem is kell nagy tehetség. Talán éppen a főszereplő, Olivia Alaina May az, aki a legbénább és a legtöbbször csak meghökkenő kifejezést tud vágni, de azt is olyan rosszul, hogy az már vicces. Arról nem is beszélve, hogy amit a film közben művel a karaktere, az nem igazán normális. Vagy 5 srác ágyában fordul meg, de mindig akad valami problémája, ami miatt el sem tudják kezdeni a dolgot. A végén persze minden megoldódik és a film elején már tudható végkifejlet megjelenik a képernyőn.

A poénok közepesek, de maga a film olyan hülyeség, hogy elég nehéz elmenni mellette szó nélkül. A legtöbb momentum az “Úristen, mi a fene?” felkiáltással fogadható be, mert annyi ökörséget hordanak itt össze… Mellesleg az egész olyan mint sok egymásra dobált jelenet, fiút keresnek, megtalálják, majd keresik a következőt. Szigorúan 18+-os a film, mert elég sok mindent mutatnak benne.

Összességében vígjátéknak hát, nem igazán jó, de ha valami őrültséget akarsz nézni, akkor ajánlom. 4/10 pontot ér a film, ami az Asylumnál már egy kitűnő teljesítmény. Talán a paródiafilm a legjobb szó rá. Olyan, mintha az Amerikai pite paródiája lenne, bár a készítők nem igazán ezt akarták elérni véleményem szerint.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/05/25 hüvelyk Filmkritika

 

Címkék: