RSS

február 2013 havi bejegyzések

The Vampire Diaries 4×14

Keserédes érzelmekkel telve írom ezt a kiértékelést, illetve kritikát. Egyrészről örülök, mert visszatért a kedvenc női szereplőm Katherine Petrova, másrészről végre láthattuk Silast – igaz csak a megkövült állapotában, de szerintem az is valami – harmadszor Jeremy meghalt. De ne szaladjunk ennyire előre, erre még később vissza fogunk térni. Kezdjük talán a Klaus – Taylor – Caroline háromszöggel. A mi Ősi vámpírunk mint tudjuk beleszeretett Carolineba és talán ezért is akarja megölni Taylort, hogy kiüsse a konkurenciát, de ezt aligha bocsájtaná meg neki a szőkeség. Másrészről elárulta őt, ami eléggé sokat nyom a latban. Szintén Caroline az oka annak, hogy lefordította a kardon lévő arámi nyelvű szöveget ami Jer tetkójához kellet – jó, azért a húga miatt is tette. Aztán engedményt tett Tylernek, hogy elmeneküljön előle egy távoli helyre de csak azért, hogy minél izgalmasabb legyen a játszma, ha netalán megtalálná őt. Azt hiszem ebben a részben igen sokat köszönhetnek Carolinenak.


Aztán ott van Damon és Galen Vaughn, az Ötök egyike. Az Ötöket személy szerint én nagyon kedvelem. Conor, Galen mind nagyszerű karizmatikus karakterek. Megtudhattuk tőle, hogy szent célja végrehajtani azt a feladatot, hogy megkeresi a gyógyírt és lenyomja Silas torkán. Csak egy adag van aminek a célja a halhatatlan boszorkány elpusztítása. Ezt többen is megtudták hála Klausnak és miután elárulta húgának futótűzként terjed el a hír. Rebekha elárulta Stefannak aztán szépen kitekerte a nyakát, mert egyedül magának akarja a gyógyírt és szerintem megérdemelné. Stefan elrebegi Elenának aki beköhögi, hogy akkor most már elegen haltak meg miatta és húzzák el a belüket a szigetről – persze miután megmentik Jert és Bonniet a gonosz Shane profeszortól. Silas játszadozott az elméjükkel, hogy rávegye őket szabadítsák ki. Hatalmas ereje lehet ha még megkövülten is képes ilyenekre. Respect.


Azt hiszem rátérhetünk a végkifejletre. Katherine szokás szerint átveszi Elena helyét miután leüti szegényt. Bonniet likvidálja Galen, Galent pedig Katherine de szerencsére a Vadász átok miatt nem öli meg. Silast pedig Jeremy vére által kelti életre, vagyis csak a szemét nyitja ki. Amikor Jer nyakát a szájához nyomja és SIlas eltöri a nyakát ott elállt a lélegzetem. Ő nem halhat meg, a fenébe is. Rajta volt a gyűrűje és mind tudjuk, hogy Silas a leghatalmasabb lény a világon, így Jeremynek vissza kell jönnie a halálból. Katherine pedig elfutott a gyógyírrel.

Összegezve örülök, hogy végre láthattuk Silast még ha csak ilyen megkövült állapotában is. És még valami: Jeremy maradj életben!!!! 9/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/02/24 hüvelyk Epizód, Sorozatkritika

 

Címkék:

The Carrie Diaries 1×01-3

TheCarrieDiaries-banner-596f724d0db167662c4379c736b41605

Újabb CW tinidráma. Nem valami jó nézettségi számokat, hoz, így elég valószínű, hogy az 1. évad után vége is lesz a dalnak, de azért úgy döntöttem belenézek. Hát… Az biztos, hogy nem én vagyok a célközönsége. És az is, hogy a Sex and the City, aminek ez az előzménysorozat, egyáltalán nem érdekel. Ettől függetlenül az első három epizódot már végig is néztem és azt kell mondjam, nem olyan rossz, de nem is jó. Attól is távol áll.

A szereplők szimpatikusak, főleg AnnaSophia Robb, akit én nagyon kedvelek, főleg a Bridge to Terabithia óta. A többiek meg abszolút legjobb barát klisék. A drámakirálynő, a stréber, a meleg barát. Aztán ott a suli királynője, meg az új fiú. Na eddig hány sorozat alapfelállását írtam le? Meg még a családi dráma, halott anya, a vadóc húgocska és a lányát óvó apa. Ez mind klisé. Aztán narrációs, amit szeretek általában. Itt nem, mert néha már olyan erősen akarnak tanulságokat belesulykolni, hogy az már nagyon béna. A hasonlatok se igazán jók, amikkel a narráció operálna.

A történet olyan fordulatok tömkelege, amiket már jó pár sorozatban ellőttek. Az egyetlen jó történetszál az a Larissa divatmágus és a hozzá köthető lazább hangvétel. Az egy kicsit feldobja az egészet. Az egész néha kicsit béna, főleg mikor megpróbálnak komoly családi jeleneteket írni. A hörcsögös történet meg elég átlagos volt és unalmas. Mellesleg hogy lehet olyan nevet adni bárkinek is, hogy Donna LaDonna? Őrület. Nézem tovább, mert azért mégis lekötött annyira, hogy érdekeljen a főszereplő sorsa, de ha lesz 2. évad én kiszállok. 6/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/02/21 hüvelyk Epizód, Premier, Sorozatkritika

 

Címkék:

Zero Hour 1×01

ZeroHourBanner

A napokban indult Amerikában a sorozat, nem valami jó kilátásokkal, már ami a nézettséget illeti. De maga a történet elég érdekes. Nem szokványos sorozat, nem nyomozós, nem is akcióval teli, hanem amolyan kalandozásos, titokfelfedezéses. Jónak tűnik az eddig látottak alapján. A történet egy kicsit bonyolultnak tűnik, de legalább már most kezdetét vette a kalandozás, nem kellett túl sokat várni, egyből rájöttek pár dologra, amik majd jó alapot nyújtanak a folytatásnak. A szereplők is megfelelnek, bár az elrabolt nőt játszó színésznő nem valami szimpatikus.

A történet, mint már írtam jó és érdekes, ezen már el lehet indulni. Csak nem igazán tudom mit várjak a folytatástól. A cliffhanger nem igazán fokozta az érdeklődésem, remélhetőleg a feloldása sem lesz valami szokványos dolog. Elég gyorsan haladt előre a történet, de nem hinném, hogy ez a továbbiakban is maradna, ami egy kicsit rossz hír, mivel a drámázásos “istenem, a feleségemet egy terrorista elrabolta” nem igazán érdekes. Az FBI-os csaj egy kicsit idegesítő volt, de nem olyan vészesen. A nácis, templomos dolog a múltban remélhetőleg nem egyszeri visszatekintés volt. Az órás pár másodperces átfedések meg, hát, néhol már kicsit soknak éreztem.

Maradok, mert jónak tűnik. Csak nehogy ez is kasza legyen, mint az általam választott újonc sorozatok többsége. 7/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/02/17 hüvelyk Premier, Sorozatkritika

 

Címkék:

Spartacus: Gods of the Arena 1. rész

Spartacus Gods Of The Arena - Banner

Az előzménysorozat. De jó hogy nem az 1. évad előtt néztem meg. Mivel az epizód mindjárt egy kis ismétléssel kezd, amit nem biztos, hogy áttekertem volna, ha ezt nézem meg elsőnek, és akkor bizony az 1. évad végkifejletét teljesen lelőtték volna. Maga az epizód jó volt. A színészek tényleg úgy néznek ki benne, mintha valóban fiatalabbak lennének, a történet ugyanolyan izgalmas és véres. A káromkodások se nagyon változtak.

Az új gladiátor is jónak tűnik, akárcsak a régi vagyis az 1. évados Doctore felesége is. Szerencsére figyeltek az írók és sok olyan szereplőt visszahoztak, akik szerepet játszanak majd a jövőben is. Jó volt nézni a mostani kapcsolataikat és a feltörni vágyó Batiatus házat. Az egész azonban tényleg megmaradt olyannak, amilyen eddig is volt, sőt talán még durvább lett. Ez mindjárt annak a fél fejnek is betudható, ami eléggé az elején beesik a kamera elé, valamit a meztelenséget is kicsivel többnek éreztem (mondjuk ez inkább a 2. epizódra igaz, majd ott részletesebben).

Eddig úgy néz ki, hogy egy nagyon jó 6 rész, vagyis inkább már csak 5 rész elé nézünk, ami ki fogja tölteni az 1. évad után hagyott űrt. 8/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/02/17 hüvelyk Premier, Sorozatkritika

 

Címkék:

Bones 1×02

BonesBanner

A folytatás is ugyanolyan volt, mint az első epizód, kellemes kis nyomozás, amit jó nézni, de azért valamit hiányoltam. Talán az izgalom volt kicsit visszafogott, pedig annak kellene egy nyomozós sorozatnál a legjobban kiemelkednie. De így is jó volt, csak nem kiváló. A mostani eset már egy kicsit extrább volt, mint a múltkori. Az egész robbantásos dolog is érdekes volt. Bones, mert a nőt már csak így fogom hívni, leginkább azért mert a normális nevét nem igazán tudom, szimpatikusabb, mint a férfi és úgy érzem sokkal jobban kidolgozottabb is.

Az, hogy már most elindult az a kezdeményezés, hogy összehozzák őket, egy kicsit furcsa. Most indult a sorozat és már egyből azon vannak, hogy összejöjjenek a főszereplők. Jó, ez nem annyira gyors tempó, de erre más esetekben évadokat kell várni. Mondanék példát is, de nem jut eszembe hirtelen egy se. A mellékszereplők nem tűnnek túl kiemelkedőknek, átlagosak, de az már jó pont, hogy egyik sem idegesít, ha a képernyőre kerül pár pillanat erejéig. Lehet megvan az én nyomozós sorozatom?

7,5/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/02/17 hüvelyk Epizód, Sorozatkritika

 

Címkék:

The CW

Tudom nem én vagyok a célközönsége, de elég sok sorozatukat nézem és elég sok is érdekel még tőlük, így összegyűjtöm itt az összes eddig vetített sorozatukat. Csak mert jó lesik. Amiket nézek, azok kékkel, amiket már végignéztem, pirossal színezem. Jó, így talán nem is annyira látszik, de tényleg ahhoz képest, hogy ilyen kevés műsorral szolgált az elmúlt években, elég sokat láttam.

A most futók
Supernatural
The Vampire Diaries
Nikita
Hart of Dixie
Arrow
Beauty and the Beast
The Carrie Diaries

A kaszáltak
7th Heaven
Gilmore Girls
Smallville
One Tree Hill
Veronica Mars
Runaway
Hidden Palms
Gossip Girl
Life Is Wild
Reaper
Privileged
Easy Money
Valentine
The Beautiful Life
Melrose Place
Life Unexpected
Hellcats
Ringer
The Secret Circle
The L.A. Complex
Emily Owens, M.D.
Girlfriends
Reba
All of Us
Everybody Hates Chris
Aliens in America
18 to Life
90210
Cult

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/02/16 hüvelyk Hírek

 

Bones 1×01

BonesBanner

Bones a nő? Hát én mindig azt hittem, hogy a sorozatban a férfi az abszolút főszereplő, de úgy látszik tévedtem. Nyomozós, amit nem igazán kedvelek, mert hosszútávon unalmas lehet az egyhangúsága. Ez is unalmas lesz, de az első epizód bizony bejött. Nem is igazán tudom megmagyarázni miért. Csak kellemes volt. Az egész nyomozás érdekesen lett megoldva, nem untatott, mint általánosságban a nyomozós sorozatok többsége. A Helyszínelőktől az első epizód után váltam meg, viszont a Döglött akták összes részét láttam és a Monkét is.

A színészek is jóknak tűnnek, főleg a két főszereplőnk tűnik szimpatikusnak és kedvelhetőnek, ami már magában siker, hiszen így meg van alapozva, hogy pár részt még tuti végignézzek. A mostani eset nem volt valami nagy szám, lehetett volna érdekesebb is, de a hologramos dolog kárpótolt. Azt nagyon jó ötletnek tartom. Mellesleg ez létezik is, vagy csak CGI?

Nem volt rossz, még egy pár epizódnyi esélyt megkap, de ahhoz, hogy a nézőjévé váljak, extrémebb ügyeket hozhatna ennél. 7/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/02/16 hüvelyk Premier, Sorozatkritika

 

Címkék: