RSS

december 2012 havi bejegyzések

Összefoglaló – 2012

Sziasztok!

Egy kis összegzés következik a 2012-es évről, már ami a blogot illeti. Sok mindet kihagytam, de nem tudtam mindenhez megjegyzést fűzni. November 5-én indultunk, akkor még két szerkesztővel (george, Lina).  Írtunk is jó pár sorozatról, majd Lina a Felhők felett járt 3 méterrel. Kikerült az első Gossip Girl kritika, ami hatalmas sikernek bizonyult. Búcsút vettünk Dr. House személyétől, majd tudattuk a rossz hírt, miszerint berendelték a Haven 4. évadját. Írtunk gyorsan egy cikket a Gossip Girl című tinisorozathoz, hogy meglovagoljuk a még tartó sikert. Facebookon is el lehet már érni minket. Elkezdtük nézni a Titanic: Blood and Steelt, majd Neverland című minisorozatot. Újabb Gossip Girl cikk, melyben – most már tudjuk, tévesen – azt találgatjuk ki lehet Pletykafészek. A Neverlandot be is fejeztük, de nem azért mert rossz, hanem mert itt a vége. Összegeztük a dolgokat, majd kikerült az első Haven kritika is, melyet a következő napokban még hét követett. Újabb Gossip Girl kritika, mely már kisebbet pukkant, de még így is vonzotta a látogatókat. Elbúcsúztunk a Született feleségektől is, majd bejelentettük a 666 Park Avenue és Last Resort kaszájának hírét. Gossip Girl karaktert elemeztünk, majd írtunk egyet a The Neighbors sorozatról, amihez azóta több magyar felirat nem is készült. Megnéztük a Private Practice első évadját, írtunk is minden részről külön. Kérdeztünk a Vámpírnaplók és a Gossip Girl rajongóktól is, de csak előbbiek voltak beszédesek. Második filmkritikánk a Wanted című filmhez írtuk, majd Alexa – az azóta már felszívódott szerkesztőnk – megírta az egyetlen Glee kritikánk. Újabb 2 Gossip Girl írásunk látott napvilágot, egyikben a 6. részt, másikban Nate Archibald karakterét elemeztük. Freddy’s Nightmares mind a négy epizódjáról írtunk, mivel csak ezekhez készült eddig felirat, de ha lesz, folytatjuk a kritizálást. Nem annyira szomorkodtunk, mikor kaszát kapott a Merlin is. Közleményben megírtuk, hogy bizony kritika hiány lesz pár napig, de ez nem történt meg, ugyanúgy jöttek az írások, mint eddig. Újabb Gossip Girl, majd filmkritika érkezett, utóbbi a District 9 című filmhez. Kiderült, hogy imádjuk Jenny Humphrey karakterét, legalábbis george részéről biztosan. December 3-ától minimálmódba kapcsoltunk, majd újabb közlemény került ki, melyben januárig szünetet ígértünk. De ez nem történt meg, pár napra rá ki is írtuk, hogy miről fogunk most írni. A Gossip Girl az utolsó előtti részéhez érkezett, majd elolvastuk Stephen King 11/22/63 című könyvét. Megírtuk, hogy miért ne búslakodjanak a GG fanok, majd elbúcsúztattuk a sorozatot, ami újra hozott jó néhány látogatót. Újra összegeztük a dolgokat, majd beindult a nagyüzem. A How I Met Your Mother szuperjó dupla résszel búcsúztatta a 2012-es évet. A True Blood 5. évadjának fináléja tele volt vérrel. Elindult a 12 részes cikksorozatunk, mely még mindig tart, a Charmed című sorozathoz. The Walking Dead rajongókat is megkérdeztük, de nem adtak választ. Egy kevés hírt is közöltünk, hogy feldobjuk a szürke hétköznapokat. Dexter nagyon fasza 7. évadja is elérkezett a végéhez. Beszélgettünk egy kicsit Mahó Andreával, majd szűkszavúan Boldog karácsonyt kívántunk. The Walking Dead hosszú szünetre indult, mi pedig a 2013-as VampiConra készülünk. TOP listába soroltuk a Harry Potter filmeket, majd írtunk a Supernatural, 666 Park Avenue, Fringe és az American Horror Story szünetre vonulásuk előtti utolsó részéről. Dorka személyében háromra bővült a szerkesztőségünk, bár Lina nem igazán írásképes. Dorka bemutatkozott, majd meg is írta mik a kedvenc filmjei. Közben egy hét alatt kiolvastuk a teljes éhezők viadala trilógiát, mikor a Vámpírnaplók 6-ot már másfél éve kezdtem és csak a felénél járok (george). A Merlin is véget ért, de elég rosszul, így nem búslakodtunk miatta. Majd egy cikkben összefoglaltuk ezt a 2 hónapot. A jövőben is megpróbálunk minél több dologról írni, többek között filmekről is.

Egy kis számadat:

  • Összesen 159 cikket írtunk
  • Ebből 3 filmkritika
  • 4 könyvkritika
  • 116 sorozatkritika
  • 151-et george írt
  • 5-öt Lina
  • 1-et az eltűnt Alexa
  • 2-őt pedig az új társunk, Dorka

Boldog Új Évet Kívánunk!

Üdvözlettel: a SorozatRaktár szerkesztősége

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/12/31 hüvelyk Hírek

 

Suzanne Collins: A kiválasztott

A trilógia lezárása már semmiben sem hasonlított az első kötetre. Vagyis a szereplők ugyanazok voltak, de az a társadalom már teljesen felbomlott. A könyv végére érve nem igazán tudom eldönteni, hogy a főszereplőnket lehet-e szeretni. Az elsőben még kedveltem, de lehet már ahhoz is egy kicsit hozzáadott a film által lefestett lány képe. Itt már nem érzem azt, hogy jó döntéseket hozna. Vannak jó pillanatai, de inkább már csak egy lány, akiről néha azt se tusom eldönteni, hogy őrült-e vagy sem. Most már csak az olvasson tovább, aki már olvasta a könyvet, vagy látta a filmet, ha a jövőből olvasol.

A történet nehezen indul be, de aztán ahogy felpörögnek az események, beszippantya az embert. Egy kicsit talán már túl sok volt a tévéstábokból, sminkesekből, de a végén már nekik is sikerült jó hasznukat venni. Gale már jóval többet szerepel, de valahogy végig sejteni lehet, nem fog összejönni Katnissel. Peetával amit művel az írónő egy kicsit tetszett, de inkább csak negatívumokat tudok rá mondani. Az a reménytelen helyzet, ami kialakult a 300. oldal körül, tragikus végkifejletet jósolt. Ami részben be is vált.

Megölték az egyetlen karaktert, akit szeretni tudtam (Prim) és még többet, de a szerelmi háromszög résztvevői bármilyen csapdába is kerültek, életben maradtak. A végén Katniss halálára számítottam, mert úgy igazán jó véget érhetett volna a trilógia, így nem igazán jött be ez a boldog végkifejlet. Kicsit csalódott vagyok.

Snow elnök – Katniss jelenet lehetett volna több, mert az kiemelkedően jó volt ebben és az előző kötetben is. Coin halála pedig még egy plusz pontot ér, én is ezt csináltam volna a lány helyében. Van még jó pár dolog, amit fel lehetne sorolni a könyv védelmében és ellenében, de inkább azt mondom, aki szeretné, az olvassa el és mindenki eldönti, hogy ellene vagy mellette teszi le a voksát.

Összességében jó volt, jobb mint a 2., de az elsőtől már nem. Az új karakterek elég fejletlenek, a régiek jobban kitűnnek közülük, még akkor is, ha csak 1-2 mondatot szólnak az egész könyvben. A pozitív végkifejlet rossz ötlet volt. Durva történések is vannak, ami viszont jó. 8/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/12/31 hüvelyk Könyvkritika

 

Címkék:

Átok rátok, lányok, avagy Charmed-story 9.

castpanel

8. évad (2005-2006) – Forever Charmed

„Kell ez nekünk?” tette fel a kérdést sok rajongó, miután a csatorna hosszú gondolkodás után berendelte a 8. évadot. A 7. évad vége minden szálat elvarrt, de azért hagyott utat a folytatásnak is. Ez a szezon 2 feltételt megtartva jöhetett csak létre, az egyik, hogy új hús kerül a képbe, Billie (Kaley Cuoco) és Christy Jenkins (Marnette Patterson), valamint erős költségvetés csökkentés mellett. Az utóbbi abban tükröződik legjobban, hogy Leo karaktere szinte a fél évadot kihagyja, mert Brian Krause gázsiját, már nem bírták kifizetni. Sokkal több jelenet játszódik már a házon vagy a stúdióban felépített és egy kicsit átalakított régi díszleten belül. A 10. rész volt Rose McGowan 100. része. A nézettség nőni kezdett, minden epizód a 4 és fél millió közelében volt, így is bejelentették, hogy bizony ez már a vég lesz. A készítők tehát újra elkezdhették elvarrni a szálakat és végleg lezárni a történetet.


Az utolsó csata – 8. évad 21. rész

Az utolsó két részben szinte minden fontosabb szereplő visszatért, kivéve Julian McMahon és Shannen Doherty karakterét. Az utolsó, 2006. május 21-én leadott epizód végül tényleg elérte a 4.50 milliót, s ezzel a legnézettebb rész lett a szezonban. Ráadásul újra a csatorna második vezető sorozata lett. A magyar vetítésre sem kellett sokat várni, még ez év szeptemberében hétköznap 17:30-kor a teljes évad lement.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/12/31 hüvelyk Cikksorozatok

 

Címkék:

Merlin – véget ért a sorozat

Dupla epizóddal búcsúzott a Merlin. Az 5 évados sorozat azért volt számomra mindig a legjobbak között, mert képes volt évről évre megújulni. Minden évad egyre sötétebb lett és egyre veszélyesebb terepre tévedtek hőseink. Sajnos ez az 5. évadra már nem mondható el. Volt pár jó rész, de sosem sikerült maradandót alkotni. Talán épp itt volt az ideje a zárásnak. De ez se nagyon jött be, pedig próbálkoztak.

Több helyen olvastam negatív kritikát már a sorozatról és egyet is értek velük. A varázslás a hátralökésben merül ki, de ez engem már az elejétől fogva idegesít. A leghatalmasabb varázsló és csak ezt tudja? Meg sárkányokkal beszélgetni? Most itt volt a nagy alkalom, hogy egy nagy csata keretében összecsapjon a két sereg és eldőljön az 5 évadon át húzódó ellenségeskedés. De ez is elmaradt. Egyetlen jó effektet tudok mondani, az pedig az, mikor Arthur az első epizód végén lassítva szembeszáll pár ellenséggel. Ezzel minden jót el is mondtam a dupla epizód első feléről.

A 2. részben már Merlin titkára is fény derült. Végre. Csak a 3. évad óta könyörögtem ezért a pillanatért. Arthur és Merlin párbeszédek jók voltak, de ez is kihagyott ziccer volt. Lehetett volna megdöbbentőbb is a nagy lelepleződés. A király haldoklik természetesen, mert a jóslat, amit az évad elején megmutattak, bevált. A nagy varázsló természetesen nem tudja varázslat segítségével megmenteni barátját, ahhoz nem elég a mágiája. Akkor mi a fenéhez elég? Gyufát lángra lobbantani?

Morgana is meghalt. Leszúrták. Persze, hogy nem valami hatalmas összecsapás következtében, arra nincs pénz. De ha tudták, hogy ez jön, akkor miért nem spóroltak? Vagy könyörögtek pénzért a csatornánál? 5 évig tartó sorozatot nem illik így lezárni, de ők megtették. Főleg ha a nagy összecsapásra készülnek végig.  Gwen pedig uralkodhat egyedül, szegény. Sehol a boldog vég.

Merlin utolsó másodpercei poénosak és egyszerre megdöbbentőek voltak. Nem illik ez a sorozathoz, mégis valahogy jó volt. Összességében ajánlom a sorozatot, de az 5. évad nem lett jó. A finálé varázsmentes, kis költségvetésű alkotás lett és ez okozza a problémát. 7/10 a sorozatzáróra, 6/10 az évadra, 8/10 a sorozatra.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/12/30 hüvelyk Finálé, Sorozatkritika

 

Címkék:

Fringe 5×10

Már csak 3 részre vagyunk a sorozat végétől, de még most is csak ugyanazt tudom mondani mint eddig. Nem az igazi. Ez a rész már jobb volt, mint az utóbbiak, de még messze van a régi színvonaltól. Astrid, akit én nagyon bírok, megint semmit sem szerepelt és ezt valahogy sosem tudom megérteni miért kell neki állandóan 1-2 mondatot adni. Akkor legalább élje túl a sorozatzáró képsorokat, annyi járna neki. A Megfigyelő gyerek nekem nem szimpatikus és úgy érzem túl sokat foglalkoznak vele. Meg azért az is furcsa, hogy mindig újabb feladat elé állítják a csapatot a készítők. Ezt úgy értem, hogy most is nem egy helyen volt az agyolvasó szerkentyű (tudom, az a rész már a továbbfejlesztéséhez kell), hanem egy része máshol van. Ez csak időhúzás, miért nincs ott, hiszen az is egy jól felszerelt labor? Kissé unom már a folyamatosan keressük a terv darabkáit dolgot, a heti ügyek jobban tetszettek.

Szeptember is visszatért és kiderült ő Donald. Ez nem igazán hatott meg. Nina halála már annál megdöbbentőbb volt. Nagyon sajnálom, hogy ez történt. Jó karakter, jó színésznő, csak sajnos így is elég keveset szerepelt. Kíváncsi vagyok már nagyon mi is ez a nagy terv, mert ajánlom, hogy nagyot durranjon a finálé, ha már az évadot sikerült így eltolni.

7/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/12/30 hüvelyk Epizód, Sorozatkritika

 

Címkék:

Átok rátok, lányok, avagy Charmed-story 8.

castpanel

7. évad (2004-2005)

Persze a nézettség már eléggé ingadozott, de azért még így is a csatorna legjobbjai közé tartozott, tehát jött az újabb szezon.
Ahogy közeledett az utolsó rész a készítők érdeklődni kezdtek a csatornánál, hogy sorozatzárót vagy évadzárót írjanak. Mivel egyértelmű válasz nem érkezett, ezért olyan epizódot írtak, ami elvarrja a szálákat, de mégis lehetőséget ad a folytatásnak.
A nézettség újra zuhant, ezért kevés esélyt jósoltak a túlélésének. négymilliós átlagnézettség mellett már csak a 3. tudott lenni a csatorna műsorai között.
A 16. rész, a sorozat 150. epizódja, Julian McMahon (Cole) is visszatér benne. A színész azt ígérte, hogy a 200. epizódban fog legközelebb vendégeskedni, ami a 9. évad fináléja lett volna.
A 22. epizód leadása után nem sokkal végül a csatorna belement egy újabb szezonba.
Darryl Morris és felesége karakterét az évadzáróban láthatjuk utoljára, a 8. évad egyik részben egy mondattal elintézik az eltűnésük magyarázását, miszerint már a Keleti Parton dolgoznak. Valójában Dorian Gregory a költségcsökkentés áldozata lett.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/12/30 hüvelyk Cikksorozatok

 

Címkék:

Modern Family 4×10

Hát ez most nem jött be. Persze, mint eddig is, kellemes nézni az epizódot, de ennél többet nem igazán nyújtott. Nem is igazán tudok ehhez még hozzáfűzni bármit is. Számomra ez nem volt vicces, pár jelenet megmosolyogtatott, de igazán most ez sem volt jelen. Mintha egy drámasorozatot néztem volna. Egynek elment, de remélem visszatérnek a szokásos poénadaghoz.

6/10

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/12/29 hüvelyk Epizód, Sorozatkritika

 

Címkék: